A kocsányos tölgy csemetéinek pusztulását magyarázó elméletet alkottak magyar ökológusok

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói a kocsányos tölgy csemetéinek természetes utánpótlását megakadályozó lisztharmatjárvány-elméletükről publikáltak tanulmányt januárban a Biological Conservation című szakfolyóiratban.

Egy internacionális kutatócsoport Demeter László, az ÖK erdőökológusa vezetésével 130 év erdészeti, erdőtörténeti, növénykórtani és ökofiziológiai irodalmának összegzésével, ezenfelül saját terepi tapasztalataik alapján alkotta meg a kocsányos tölgy csemetéinek pusztulását megmagyarázó lisztharmatjárvány-elméletet – olvasható az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) közleményében.

Az ÖK erdőökológusa által vezetett kutatásban szerbiai és magyarországi természetvédelmi szakértők, ökológusok, erdészek mellett egy növénykórtan-szakértő is részt vett.

A kocsányos tölgy (Quercus robur) egy Európa-szerte elterjedt, természetközeli, öreg erdőségeket alkotó fafaj. A kocsányos tölgyes erdőkben az idős fák pusztulófélben vannak, ugyanakkor hiányoznak a fiatal tölgyek generációi, amelyek természetes módon pótolhatnák az öregeket, fenntartva ezzel a tölgyesek folytonosságát.

A beszámoló alapján bár léteznek eltérő magyarázó elméletek az nyugtalanító jelenségre, az erdész és az ökológus hivatás is tanácstalan volt eddig azzal kapcsolatban, hogy mi lehet az egységes magyarázat a természetes utánpótlás hiányára.

Az a jelenség, hogy egy idegenhonos apró kórokozó érkezése hozzávetőlegesen teljesen átalakítja a természetes vagy az agrártájat, nem idegen. A tudósok példaként említik a 19. század végén fellépő filoxéra- vagy szőlőgyökértetű-járványt – amely Európa-szerte átrajzolta a tájképet a szőlők elpusztításával –, ugyanakkor a szilfák pusztulását okozó gombás megbetegedést a 20. században.

Az 1900-as évek elején ütötte fel a fejét Franciaország tölgyeseiben egy újfajta, járványos lisztharmatbetegség, amely sebesen elterjedt, mindent összevetve 1908-ra már Anglia, Belgium, Hollandia, Svájc, Németország, Ausztria és Magyarország tölgyeseit is megfertőzte. Sokáig tisztázatlan maradt a kórokozó származása és csak száz év múltán bizonyosodott be a járványt okozó gombafajcsoport ázsiai, trópusi eredete. A lisztharmat nagy valószínűséggel egy mangószállítmánnyal érkezhetett Európába.

Az idegenhonos apró gombafajok az avarban telelnek keresztül, minden tavasszal onnan fertőzik meg a friss hajtásokat. Addig fertőznek, amíg a hajtások zsengék. Amint a levelek megerősödnek, már sokkal kevésbé tudnak behatolni azok sejtjeibe. Ha ellenben a gombának sikerül bejutnia, onnantól nincs visszaút. A kórokozó például elvonja a tápanyag tekintélyes hányadát a levelektől, fizikailag roncsolja a sejteket, ezáltal végül azok pusztulását okozza. Ezenkívül kitakarja a napfény nagy részét, gátolva ezzel a tápanyag előállítását.

A kocsányos tölgy csemetéire sajátos, hogy minden évben 2-3 három alkalommal is növeszt új hajtásokat, amelyek év végére megnövekedhetnek és megerősödhetnek – feltéve, hogy nem fertőződnek meg a lisztharmattal.

A közleményben rámutatnak arra, hogy mielőtt a kórokozó elérte volna Európát, a tölgycsemete még versenyképes tudott lenni más, vele közösen növekedő fafajok (példának okáért gyertyán, kőris, hárs) mellett. Az 1900-as évek fordulóján viszont a lisztharmatfajok érkezésével gyökeres változás történt, a tölgymagoncok és -csemeték súlyos hátrányba kerültek. Ha kedvező a tavasz – vagyis elég enyhe az idő a levelek kihajtásához, de nem túl enyhe a gombaspórák kifejlődéséhez és terjedéséhez –, akkor van esély a magonc első hajtásának a megerősödésére. Minden soron következő hajtást ellenben már biztosan megfertőz a gomba.

Mint írják, a csemetéknek a növekedéshez napfényre, vízre, tápanyagokra és térre van szükségük, ám ezekért meg kell küzdeniük nemcsak saját fajtársaikkal, de más fajokkal is. Az egyik legkritikusabb forrás esetükben a napfény. Mikor is egy vagy egy-két idősebb fa kidől, akkor pár évre „lék” keletkezik az egyébként zárt lombkoronán, ilyenkor a növénycsemetéknek lehetőségük nyílik többletfényhez jutni. Ez a „lék” az esetek többségében csak rövid ideig marad nyitva, mindent összevetve a lombaljban található csemetéknek nincs sok idejük a sebes növekedésre. Elindul a verseny: a gyorsabb győz, a lassú mindazonáltal többnyire elpusztul vagy stratégiát vált. A kocsányos tölgy magoncai az előbbi csoportba tartoznak: elpusztulnak.

Demeter László és munkatársai kutatásukkal rámutatnak arra, hogy az emberek által behurcolt apró kórokozók ökoszisztémákat pusztító hatásaira az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítania a tudósok, az erdészek és a természetvédők közösségének.

„Biztató hír ugyanakkor, hogy a Bács-Kiskun megyei Peszéri-erdőben, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében álló kocsányos tölgyesekben már folynak olyan vizsgálatok, amelyek segédkezésével a szakemberek találhatnak – legalább részbeni – megoldást a tölgy-lisztharmat okozta hatalmas problémára” – olvasható az ELKH közleményében.

mti