Autonóm házak a klíma védelmében

Autonóm objektum alatt olyan lakóházat vagy közösségi épületet értünk, melynek működtetése független az eltérő közműrendszerektől. Az autonóm építmény egyfajta visszatérés a „közműrendszerek kiépítése előtti korba”, ám az onnantól elért technikai vívmányok – és ezáltal kényelem – némely mértékű megtartásával.

A XX. századról elmondhatjuk, hogy az olcsó energia százada volt: például így is vált lehetővé – elsődlegesen a fejlett, ipari országokban – a tekintélyes, központosított energiaellátó hálózatok kiépítése, melyet a növekedésre, fogyasztásra berendezkedett ipar is támogat(ott), azonkívül generál(t). Az eredményt ismerjük: a fejlett ipari országokban az emberek élete egy-két generáció alatt gyökeresen megváltozott. A korábbi, önellátásra (más szavakkal: helyi erőforrások alkalmazására) berendezkedett, háztartási hulladékot egyáltalán nem termelő vidéki élet megszűnt. Jelentősen sok ember a városokba költözött, ahol a „fejlődés” és a nagyobb kényelem igézetében önként függővé vált a tekintélyes közműrendszerektől, míg óriási mennyiségű szemetet termel és a környezettől teljesen elidegenedett. Az autonóm ház elgondolása abból a felismerésből ered, hogy az előbb említett jelenség csak a környezet örök kifosztása és rombolása árán tartható fenn – egy némely határig. Az autonóm alkotmány olyan építészeti és technikai megoldásokat alkalmaz, amelyek révén a napjainkra sajátos épületeknél sokkal kisebb a környezetterhelése és a függősége a tekintélyes közműrendszerektől. Ennek két vonatkozása van: egyrészt az építéséhez szokásoknak megfelelő, a környezetbe visszaforgatható építkezéshez szükséges anyagokat alkalmaznak (akárcsak agyag, fa); másrészt ugyanakkor a működtetéséhez kevesebb energia létfontosságú, melyet környezetbarát módon állítanak elő.

Fűtés, melegvíz-ellátás

A mérsékelt égöv alatt a lakóépületek legnagyobb energiaigényét a fűtés jelenti, de amellett van hőigénye a meleg víz előállításának és a főzésnek, sütésnek. Az autonóm épületekben a elengedhetetlen hőigényt egyrészt környezetbarát módon és/vagy hatékonyabban állítják elő, másrészt mindazonáltal a fűtéshez létfontosságú mennyiséget használható építészeti és technikai megoldásokkal igyekeznek csökkenti. Napjaink technikai színvonalán a fűtéshez kedvező mennyiségű hő környezetbarát módon valamennyire gazdaságosan biztosítható napkollektorok, hőszivattyúk hozzájárulásával, geotermikus energiából, tetejébe biomasszából. Közülük az előző kettő némileg kis energiasűrűséget képvisel, így kizárólagos fűtésre csak kis hőmérsékletű rendszerekben (akárcsak padló-, fal-, ezenkívül mennyezetfűtés) célszerű használni – az létesítmény praktikus hőszigetelése mellett. A geotermikus energia felhasználhatósága erősen függ egy adott térség földtani viszonyaitól, de ahol nagy mennyiségben rendelkezésre áll, ott gazdaságosan kisebb-nagyobb közösségek részére távfűtés révén biztosíthatja a létfontosságú hőmennyiséget. A biomassza (főleg fa) hatékonyabban eltüzelhető faelgázosító fűtőkazánban vagy pelletkandallóban. A használati meleg víz legkényelmesebben napkollektorokkal állítható elő. A sütés-főzés kapcsán ellenben már le kell mondani némely mértékű kényelemről, ha ragaszkodni akarunk a egész autonómiához. E célokra – az aktuális viszonyok mellett – gazdaságtalan a saját magunk által megtermelt villamos áram felhasználása, a biogáz fejlesztéséhez mindazonáltal terjedelmes mennyiségű szerves hulladék (elsődlegesen hígtrágya) és gázfejlesztő reaktor létfontosságú: ezáltal marad a hagyományos fatüzeléses tűzhely („sparherd, sparhelt”) egy modernebb kiadása. A most elérhető legtakarékosabb és legfüggetlenebb fűtési mód a tömegkályha.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenkettő − 11 =