Növekszik az alternatív hajtású gépkocsik részaránya a németországi eladásokban

Egyre több alternatív hajtású gépjárműt vásárolnak a németek: az újonnan forgalomba helyezett autókból az első negyedévben már minden huszadik alternatív hajtással rendelkezett.

A német energia hivatal, a Dena (Deutsche Energie-Agentur) szövetségi autó nyilvántartás (Kraftfahrt-Bundesamt) adataira támaszkodó kimutatása alapján a január-márciusi periódusban az elektromos, hibrid és gázüzemű gépjárműk részaránya egy év alatt 4,7 százalékra emelkedett 2,8 százalékról.

Az alternatív hajtású gépkocsik állománya viszont még elenyésző nagyságú a szokásos hajtásúakhoz képest, piacuk viszont jóval dinamikusabb ütemben növekszik – mutatott rá Andreas Kuhlmann, a Dena igazgatója.

Előző évben a forgalomba helyezett szokásoknak megfelelő hajtású gépkocsik száma 2,7 százalékkal 3,4 millióra emelkedett, eközben az alternatív hajtású autóké 80 százalékkal 118 ezerre növekedett. Részarányuk ugyanakkor minden forgalomba helyezett gépkocsi közt 3,4 százalékra emelkedett 2,0 százalékról. Ez az arány az ez évi első negyedévben már 4,7 százalékon állt.

Az idén az első három hónapban a 283 ezer dízelnek közel kétszeresét 553 ezret helyeztek forgalomba benzines gépkocsiból. Múlt évben az teljes évben másfélszeres volt a benzinesek pozitív tulajdonsága a dízelekkel szemben: 1,98 millió benzines került az utakra 1,33 millió dízellel szemben. Részarányuk mindazonáltal az egész forgalomban 58 százalékra növekedett a 2016-os 52 százalékról, míg a dízeleké 39 százalékra esett vissza az előző évi 46 százalékról. A korábbi években nagyjából kiegyenlített volt az arány a dízel és a benzines gépkocsik közt.

A teljesen elektromos (akkumulátoros) autókból 9102 példányt helyeztek forgalomba az első negyedévben, ami 22 százalékos részarány minden alternatív hajtású gépjármű közt. Előző évben az teljes évben 21 százalékos volt a részarányuk.

Hálózatról árammal tölthető (plug-in) hibrid gépkocsi 8447 került forgalomba az ez évi első negyedévben, ami 20 százalékos részarány a tavalyi 25 százalék után.

A 19 834 hibrid (robbanómotoros-elektromos) gépkocsi az első negyedévben forgalomba helyezett alternatív hajtású gépkocsi 48 százalékát adta, előző évben 47 százalék volt az arány.

Jelentőségteljesen növekedett a nagynyomású földgázzal (CNG) hajtott gépkocsik részaránya az alternatív járművek közt: hét százalékra emelkedett a tavalyi háromról. Az alacsony nyomású autógázzal (LPG) hajtott gépkocsik részaránya pedig négy százalékról háromra mérséklődött.

A Dena kimutatása alapján jelen pillanatban 31 gyártó 150 alternatív hajtású modellje áll a német vásárlók rendelkezésére.

MTI