A kandalló kő vagy kerámia esetleg másfajta burkolattal körülépített fűtőberendezés mely tűztere öntvényből, lemezből, vagy samottból készül zárt vagy nyitott kivitelben. Javarészben lakóhelyek fűtésére alkalmazott 4-30 kW közti, esetleg nagyobb hőleadású fűtőkészülék, melyet pozitív fűtési hatása és napjainkban már tekintélyes hatásfoka mellett megjelenéséért is telepítenek. Alkalmas tűzifával olcsó és környezetbarát fűtést biztosít. A kandalló tűztérben az égéskor keletkező füstgáz elvezetése kéményen át történik, ami készülhet saválló acélból, vagy kerámiából, az égéshez a vagy a tűztérbe (külső légbevezetés), vagy a helyiségbe levegőbevezetés létfontosságú.
A kandallók már az őskorban is kialakulóban voltak Az ősember barlangja vagy kunyhója centrumában tűzhelyet állított fel, ahol melegedni és sütni is lehetősége volt. A megközelítőleg 40 cm mély gödröt kövekkel rakta ki, a kunyhó tetején nyílást hagyott ahol a keletkező füst távozhatott. A görög korban a padlófűtés jelent meg, szenes táplálással csövek fűtötték a padlót. A római korban aztán jókora fejlődés következett be, megjelent a focus a családi központi tűzhely és a hypocaustum amely a pincében fűtött kemencék hőjét kéményeken át a központi fűtőhelyiségbe terelte, és az e helyiség fölötti szobákat fűtötte.
A valódi értelemben vett kandallók Nyugat-Európában publikálódtak a 13-14. századi kastélyokban, ahol a nyitott kandallók még minimális hőt adtak le a jókora termekben és inkább presztízs értékkel rendelkeztek mint fűtőértékkel. A középkorban a kandallók tekintélyes formaválasztékban terjedtek el Nyugat-Európában, miközben keleten inkább a nagyobb hatásfokkal üzemelő cserépkályhák váltak ismertebbé. A huszadik század végén a kandalló kultúra erős fejlődésnek indult a polgári rétegekben is, az 1970-es évektől kezdték csinálni Franciaországban a zárt öntvény kandalló tűztereket, amelyek a mai napig a legismertebb formáját képezik a kandalló betéteknek.
Légfűtés kandallóval
A kandallók szerkezete az épített típusoktól a fém tűztérbetétesekig változott, és ezzel a fűtési mód is a sugárzással átadott hőtől a konvektív felületi hőátadás felé mozdult. Az objektumok szerkezete/szigetelése ugyancsak tekintélyesen megváltozott. A kandallóval való légfűtés, mint központi fűtés, csak a legkomolyabb szigetelésű épületre alkalmas. Bár a cserépkályhánál is van felületi hőátadás, a fém tűzteres kandallók fölé épített légtér, benne a füstcsővel, egy külön konvekciós hőátadási lehetőséget adott. Ezt a teret a helyiségbe nyitva a hő átadása az ún. konvektív burkolat alól kétféleképpen történik.
Gravitációs áramlású légfűtés: a konvektív burkolaton alul és felül szellőző nyílásokat nyitnak, melyek rácsokkal vannak fedve, és a meleg levegő felfelé áramlásával jut a hő a helyiségbe. A legtöbb acélbetétes kandalló ilyen, és egy központi fűtés mellett célszerű kiegészítési esélyt kínál fa tüzelőanyaggal való megújuló energiás fűtésre. A kandallóhoz közeli helyiségekbe rövid légcsatorna szakaszokkal még elég fűtés biztosítható egy-két helyiség részére.
Ventilátoros áramlású légfűtés: a kandalló konvektív burkolata alól (vagy az alá benyomott levegővel) ventilátorral visszük a meleg levegőt a távolabbi helyiségekbe, lehetőleg rövid légcsatorna szakaszokkal, és az alapterület közel geometriai középpontjába tervezett kandallótól. Ezek a kandallók már nem egy helyiség kis teljesítményű páratlan fűtőberendezései, hanem esetleg 10-15 kW teljesítményű, folytonégő, huzatszabályozóval felszerelt tűztérbetéteire épülnek. Ez a légfűtés már egyesült erővel üzemel pl. a hővisszanyerő szellőzéssel, és elég kis teljesítményigény során a levegő elkeveréséhez elég lehet maga a hővisszanyerő szellőzés is. A felügyelet nélküli égés kérdését ez a típus még nem oldja meg, mert működéséhez személyi felügyelet létfontosságú. Faapríték, vagy pellet adagolás során pedig a napi kb. 30-40 kg fa beadagolást már maga elvégzi. Távlatilag a minél kisebb fűtési igényű alkotmány és a hőtároló kályha (téglakályha, vagy tömekályha) ad lehetőséget arra, hogy külön egy beadagolási, égési időtartam legyen személyi felügyelettel, és külön egy hőleadási időszak, felügyelet nélkül.
Jellegzetes, padló alatti légfűtésrhez használt fűtőberendezést inkább kemencékkel fűtötték (középkori padlófűtés).