Klíma a lábnak is

Sokat beszélünk a megfelelő klíma berendezésekről, ugyanakkor a megfelelő komfort kialakításához egyéb tényezőket is figyelembe kell venni.

Én például fázós vagyok és kimondottan a lábam szokott fázni. (Megjegyzem ez csak hideg időben jellemző!) Még a munkahelyemen is, amikor egy helyben ülök a meleg szobában. Márpedig ez nem kellemes. Egész nap didergek, rendszeresen felállok és megmozgatom magam, hogy kicsit átmelegedjek. Majd visszaülve máris kezdem érezni, hogy egyre hidegebb a lábam. Mit tegyek?

Mint említettem a megfelelő kényelmi fokozat kialakításához a klíma csupán egy tényező. (Télen is, ha a klímát fűtésre is használjuk.) A megfelelő öltözködés, a bútorok elhelyezése, a szigetelések mind nagyon fontos egyéb tényezők.

Az én esetemben a munkahelyen adottak a körülmények, így mindössze három lehetőség jutott eszembe. Az első, hogy felveszem a fűtést egészen addig, míg a lábam is melegnek érzi a környezetét. Ezt azonban gyorsan elvetettem, mert nem fűthetem fel az irodát olyan mértékben, hiszen akkor a fejem már lassan hőgutát kapna. A második lehetőség a helyi fűtési megoldás. Kis elektromos fűtőszálakkal működő ventillátoros fűtőtest, amelyik pontosan a lábamra fújja a meleg levegőt. Isteni, az első pár percben, de a meleg levegő felfelé száll és megint a hőguta kerülget.

A harmadik megoldás ami eszembe jutott az a megfelelő lábbeli. Persze eddig sem szemétrevaló zokniban és cipőben üldögéltem. A megoldást számomra mégis a megfelelően megválasztott cipő jelentette.

Hőmegtartó béléssel ellátott The North Face bakancs

Hőmegtartó béléssel ellátott The North Face bakancs

A modern technika vívmányai között felfedezhetünk igazán hasznos termékeket is. Az egyik ilyen a hőmegtartó béléssel ellátott minőségi lábbeli. Ez nem feltétlen hótaposó csizmát jelent, amelyikben aztán a nagy meleg miatt beizzad a lábunk. A korszerű hőszigeteléssel ellátott cipők rendszerint lélegző membránnal vannak kombinálva. Ez a kettősség pedig kiválóan garantálja a láb klíma-komfortját. A hőmérséklet bennmarad, de a pára eltávozik. Nincs izzadás, marad a száraz és melegen tartott láb. Ráadásul kint, a hidegben, esőben, hóban sincs mitől tartanunk.

Otthon vagy az irodában ezt aztán kombinálhatjuk a modern klímák kínálta energiatakarékos fűtési megoldással. Az eredmény a tökéletes hőérzet. Amire vágytam.